Gyűlnek azok a képek is, amelyek csak úgy önmagukban fontosak, és egy huncut cikkecskét sem tudok melléjük kanyarintani. Max egy-két mondatot.

Bő két hónapig hallgattuk a különféle szakértőket, hogy csámpás, sánta, nem jó a lába, vigyük röntgenre, stb. Eddig is szerettük a patkoló kovácsunkat, de most nagyon. Alapos vizsgálat és járástesztek sora után megszabadította Kareszt a patkótól, ami nem is volt megfelelő méretű. Azóta nemcsak az ő élete lett végre felhőtlen, de nekünk sem kell már aggódni a lába miatt. Köszöni, jól van.

Végre beköltöztünk a tüneményes kis kuckónkba. Erről majd külön is, de addig is…

Az első alakor kenyér. A kemence is megér majd egy külön képet, a ház urának ügyes kezét dicséri.

Ez az épített verzió, home made. Szuper olyankor, ha összejövünk sokan és beszélgetés közben van idő felfűteni. Rapid kenyér- és kiflisütésekre a másik, a mobil verzió ideálisabb odaát, de itt a nyári konyha megépülése mindenképp mérföldkő volt.

– Te hogyan szoktál átjutni az erdő felől a hátsó ösvényen? Derékig ér a csalán.
– Jaa, én már régen nem arra jövök át, hanem elöl az úton.
Köfi.

Erdei sikló a nappaliban. Összetekeredve nem nagy, de lemértük: 1 méter. Kicsit vendégeskedett, aztán kitettük a szűrét.