Rókák, aranysakálok, jókora sasmadarak. Azért itt nem egyszerű baromfinak lenni. A nagyobb tojók közül az egyik nekünk is eltűnt. Kerestük mindenhol, nincs. Közben már a kispipik is felcseperedtek annyira, hogy a nagy reggeli nyüzsgésben nem egyértelmű a létszámellenőrzés. De mintha megint öten lennének a nagyok, vagy nem? Egy-kettő-maradjnyugton-áááááh… Nincs az meg.

Pár nap múlva egészen határozottan ismét felbukkant, akkor kezdtünk gyanakodni, hogy kotlik valahol. Felkutattunk mindent, pincétől a padlásig. Ahol most laknak a szárnyasok, tele van jó kis rejtekhelyekkel, melléképületekkel, de semmi. Végül egy bokrot félrehajtva néztünk farkasszemet az elveszett kotkodáccsal. Egyem a szívét, találhatott volna fedett helyet is a 19 tojásának, de ez tetszett neki.

A lenti fotókon már 11 apró csipogó kavirnyászik össze-vissza, 7 tojás még egyben, egy kuka. Milyen csodálatos ez, nem? Pici új életek a semmiből, ilyen hamar, ami számunkra azt jelzi, hogy jól érzik magukat nálunk. Akitől az első 5 tyúkocskát, köztük ezt a tyúkanyót is vásároltuk 1-2 hónapja, kérdezte kicsivel később, hogy nem kell-e tojás. “De hiszen tojnak, nem is keveset.” Kikerekedett a szeme: “Ezek? Tojnak?!?” Neeeem, nem feltételezzük, hogy emberünk bármiféle selejtet óhajtott volna rásózni a nejlonparaszt pestiekre, de mégiscsak kibuggyant ily módon, hogy tyúkocskáink bizony megtáltosodtak. Méghozzá mennyire, nézzétek ezeket a picurkákat. Jöhet a licit, hogy a maradék hét tojásból még mennyi kel ki!

És végül Jenő, a büszke apa…. Elvégre ma Apák napja van.